Elmesélem hogy zajlik Portugáliában az indulás. Előző este megbeszéltük ZP-vel, hogy 9, legkésöbb 9:15-re itt van értünk. 9:10-kor telefonált, hogy 10 percet késik, így érkezett 10 elött pár perccel. El is indultunk Paco d'Arcosba Z-ért, de ott megálltunk egy kávézóban kávézni, így dél után pár perccel érkeztünk a Kapucinus kolostorba. :) Ahelyett, hogy bementünk volna, az elötte lévő asztalra lepakolt a csapat ebédelni. Én nagy izgatottságomban addig az ajtót fényképezgettem, majd megadtam magam és jól laktam. A Kapucinus kolostor még mindig fantasztikus élmény, de sajnos új rendelet szerint nem lehet bent fotózni. A háta mögött remek ötletünk támadt és nekivágtunk még néhány eldugottabb kis kápolnát felfedezni. Ez 40 fokban hegymászást jelentett. :) Úgy fejeztük be a túrát, mint akik zuhany alól lépkedtek ki.
Ezután Peninha csúcs kövekezett, de itt csak az utolsó 300 métert kellett megmászni, igaz az is elég volt pont. Majd irány Sintra, travesseiros süti beszerzése és Monserrat következett. Itt még nem voltam soha. A világ ezer pontjából hoztak ide fákat az ősparkba, az 1500-as évektől. Van itt nicaraguai fa, ausztrál gumifa vagy Fidji szigetekről származó fa is. Itt ültettek először gyepet egész Portugáliában. A hatalmas terület része egy igazi csipkepalota, ahol szintén nem lehetett fényképezni és ezt nagyon sajnálom, mert ilyet még nem láttam. Nagyon kis része van restaurálva, de az maga a csoda... olyannyira, hogy elvesztettük egymást, így egyedül indultam tovább egy kolostor romjához. Igazi ajándák volt a többszáz éves fákkal övezve sétálni egy kicsit, majd felfedezni a kolostor romokat. Itt értek utol a többiek (mobiltelefonos segítséggel) és megettük itt a sütiket és a maradék szendvicseket. Hihetetlen békesség, csend és tisztelet a sok bölcs fa iránt ölelt minket magához. Ekkor hangzott fel az első sziréna, majd utána sorban a többi, az égen hatalmas vizes tartályokat szállító helikopterek jelentek meg. Messziről látszott is a vastag, fehér füst. Mi tovább sétáltunk, de hirtelen erős hányinger vett elő és szabályosan rázott a hideg, hogy ki kéne mennünk az autóhoz. Nem szóltam semmit. Éppen az egyik elagázásnál ránk szóltak, hogy azonnal kiürítik a parkot, mert a tűz már a parkoló mögött van. Mi nem fértünk el a parkolóban, mögötte volt az autó, így fáradtság ide vagy oda, szedtük a lábunkat. Közben igen erősen gondoltam segítséget kérve J csoportjára és gondolatban küldtem anyunak megnyugtatást, hogy az ijedtségem, csak ijedtség. Soha nem éreztem hogy a hideg folyamatosan így tudjon fel-alá futkosni a hátamon folymatosan. S nem fogta fel a helyzet komolyságát, így lemaradt még beszélgetni, pisilni, így ZP-vel megegyeztünk, hogy mi megpróbáljuk elhozni az autót, Z pedig megvárja S-t. Mikor odaértünk az emelkedőre rémisztő volt a látvány: rengeteg tűzoltó, katonai autó, hatalmas rendőr és tüzoltó embertömeg azelött csak, ahol az autónak kellett volna lennie. Nyugi, egyben volt, a tűz nem sokkal elötte megállt (pár száz méterre). Mivel mindkét utat lezárták, az ősparkon keresztül engedtek ki minket, de már akorra nem volt tűz. Hát jó kis riadalom volt... Megköszöntem a segítséget.
Még elmentünk Cabo da Rocara, a kontinens legnyugatibb pontjára (ez a hely is egy örök szerelem marad) és egy kávézóba, ami Don Quijote malmával kezdődik és nagyon hangulatos hely. Este vacsi Z-éknél. Most meg mosok, mert elfogyott a fehérneműm... pedig csak majdnem tojtam be délután. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése