Holnap nagy kirándulás lesz Sintraba, a szimbólumok palotájába, már nagyon várjuk. Ma egész nap gyakorlatilag arra készültünk: lesz spenótos torta, zöldséges rízs, rákos süti falatok, kókuszos golyó. :) Éhezni nem fogunk.
Ma egy kicsit ücsörögtünk a parkban és elnéztem a gyerekeket. Az egyik kisfiúnak volt egy lasztija és odaszaladt a másik: Focizunk? -Aha. Volt a válasz és már ment is a viháncolás. Kicsit irigykedtem. Mennyire egyszerübb lenne az élet, ha mint a gyerekek oda lehetne menni valakihez: Beszélgetünk? Megiszunk egy teát? És vagy igen vagy nem. Nem lenne rögtön gyanakvás mit is akar a másik, mi a hátsó szándék, vajon fel akar-e szedni vagy kirabolni... stb. Tudom, naív és lehetetlen megvalósítani, de azért jó lenne. Kommunikálni is jobb lenne így: Hülye vagy, mert nem adtad oda a cerkát, pedig kértem. Nem nyelnénk a dühöt, csalódottságot, rögtön megmondanánk mit is akarunk nem azon mennénk el egymás mellett, hogy milyen választ vár a másik, mert így mindenki (többnyire sikertelenül) csak próbál rájönni mi is lenne jó mindannyiunknak... és összeszorított szájjal dühöngünk, hogy de hát miért nem olvasta ki a csillagok állásából hogy nekünk hogy jó.
Asszem ez a naív demagógia... de azért jó lenne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése