Vasárnap

Most zuhanyozás közben (legkisebb helységben születnek a legjobb gondolatok, bár azt hiszem ettől még nem lennék szardínia a konzervdobozban) rájöttem miért más az itteni morgás. Idegen emberek zsörtölődésére gondolok, főleg a tömegközlekedésen. Sokáig biztos voltam benne, hogy az a titok, hogy más ország baja csak helyi érdekesség, a saját országunké viszont a bőrünkön éget. A másik ok ami eszembe jutott, hogy az itteni hangnemben egyszerűen nincs gyűlölet... csak dohogás a dohogás öröméért. Senki nem reagálja le és nem is kapja fel á a vizet. Vajon az a tény, hogy ugyan mindenki türelmesen vár amíg egy-egy idősebb ember fel-leszáll akár hosszabb ideig, de senki nem megy oda segíteni, az nemtörödömség? Valahogy nem fér a képbe, itt mindig mindenkit érdekel mi történi, mégis valahogy nagyobb a tere az embereknek. Ha valamelyik idős segítséget kér, rögtön ugrik több ember, de addig nem. Nemtörődömség vagy egyszerűen a másik tisztelete, hogy tudja mikor kell hogy beleavatkozzak abba amit éppen csinál. Végülis a klisékbe kapaszkodva a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. Vajon hányszor ártottam "segítséggel", amikor csak az egomnak volt szüksége arra, hogy jókislány legyek. Ma már egyre nagyobb bátorsággal utasítom el ha valaki áthárítani akarja a dolgait. Nem félreállok, csak titokban figyelek tovább. Jaj, olyan nehéz... remélem mindig fogom tudni mikor ugorjak oda ha egy kicsit együtt sírni kell, vagy meghallgatni ha valaki a SAJÁT gondolatait rakja MAGÁNAK rendbe. Ahhoz is észnél kell lenni mikor kell eröltetni a szembenézést önmagunkkal, mikor állunk rá készen, vagy mikor kell csendben maradni...