Jópofa amikor egy kicsit mélyebben be lehet tekinteni egy lakás, műhely természetébe. Azt hiszem erre legtöbbször vendégként nincs alkalmunk. Nem tudni melyik redőny lusta és kell egy kicsit meghúzni, hogy felébredjen, melyik égő lassabb a többinél és kell jóval elöbb felkapcsolni és melyik csap vicceskedvű és a piros a hideg és a kék a meleg. Vannak aztán egyéb rigolyák is, amiket jobb észben tartani.
Hasonló titkok tárháza az éjszakai hangok, melyik lépés kihez tartozik a lépcsőházban, hol lehet a csövekben hallani a vízcsorgást és melyik bútor szokott horkolva nyikorogni egyet alvás közben.
Ezen gondolkodtam ahelyett, hogy aludtam volna este, így ma reggel lassabban ment a felkelés, pedig hamarosan vágta a bevásárlóközpontba rendbetenni a kiállítótermet, aztán irány a park felépíteni a másik kiállítást.
Tegnap éjjel még voltunk egy mini kirakodóvásáron, ami este 10-kor kezdődött és összesen 6 asztalból állt. Találkoztam itt bűbájos lánnyal aki szerényen, vidáman és minden mesterkedés nélkül beszélgetett, úgy hogy a kerámiái közül egyetlen egy sem volt, amit ne hoztam volna azonnal magammal haza, annyira sugárzott belőlük valamiféle báj, életszeretet és kedvesség, aztán volt itt nagymama, aki a horgolt termékeit árulta, bizsus és a Művész, aki hanyagul minden terítő nélkül rendetlenül dobta le az asztalra a négy szobrát. Technikailag egyik zseniálisabb a másiknál, a gondolatvilág is szürrealista és olyan darabok, amik elött szívesen hümmögnek az emberek a múzeumban, de nem tartanának otthon. Csak valami felsőkategóriás extrém lakásban tudnám őket elképzelni vagy egy extravagáns szállodában. Maga a megalkotójuk egy vastag, bozontos szemöldökű, fiatal, jóképű srác, aki kicsit a magaslóról beszél, de mindez a sebezhetősége elpalástolására és beszélgetés után szerintem a hanyagul odavetett szobrok is azt mutatják, mennyire életbevágó számára ez a kifejezésmód.
Fürdés, reggeli, meló, aztán irány Lisszabon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése