Dél után sikerült csak elindulni, mentségemül legyen szólva agyonkerestem hol van a bank ahol még euróra váltják a régi escudómat. Egészen odáig minden simán ment, amíg fel nem kellett jönnöm a földfelszínére. Gondoltam majd az intuiciómmal megoldom, mit nekem logika vagy térkép. Naná, hogy pont a lehető legrosszabb helyen jöttem fel, mintegy képeslapként odafentről, hogy csókoltatom az egódat. :) Csak kicsit nevettem hangosan. :)
Fent aztán egy táblába botlottam, Obama frizura felirattal, több fényképpel. Én nem mertem lefotózni, jobb a békesség címmel. A bankból hatalmas vagonnal távoztam (majd 40 euróval) és még az ajtóban kinyitottam a metró térképet, hogy megtudjam hova is szeretnék menni. Rögtön megállt mellettem egy szekrény nagyságú, ám igen jóképű néger pasi: Is everything OK? Aannyira meglepodtem, hogy angolul válaszoltam és miközben diszkréten leizzadtam, ő a karomat simogatva mondta, Is baby OK? hú, gyors hasbehúzás után még morcogtam is, hogy jól van, közel sem zörögnek a csontjaim, de azért terhesnek csak nem tünök már... Mire rájöttem a baby alatt engem értett. Nagy lelkesen bizonygattam neki, továbbra is angolul, igen, minden rendben. Erre ő nagy mosollyal, If baby is OK, the world is OK, majd elment. :)
A metróban ugyanazzal a párral utaztam, mint előző nap egy másik vonalon és a villamoson az a fickó utazott velem, aki a 28-as villamost vezette a két és félszeres utamon. :) Naná, hogy eszembe jutott a Mennyei Prófécia, meg hogy mi dolgunk egymással... de ha más nem, az, hogy jót mosolyogtam mindkét eseten.
Tehát akkor irány Belém és a Jeromos kolostor, az 1836 óta működő cukrászattal. :) Hatalmas sor állt elötte, mint mindig de éljen a kis mellékbejárat és 5 perc után már boldogan izleltem a valóban mennyei sütit.
Alig fejeztem be, randiztam Z-vel és Pac d'Arcoson végre megtettünk vag 5 kilómétert gyalog a tengerpart mentén. Itthon azánt VOIP beszélgetés anyával, vacsi és ágy.
Z teljes egészében átengedte az ágyát. Mikor lecsendesedett a lakás éppen az idegen zajokat hallgatva próbáltam magam megnyugtatni egy hármas légzéssel és arra gondoltam sokkal jobb lenne ha valaki szuszogna mellettem. Ezután hatalmas dobbantással rögtön a macska felugrott az ágyra és befészkelte magát rajtam. :D Egész éjjel alig aludtam, nehogy agyonnyomjam szegényt vagy lelökjem az ágyról. Már nagyon nem szerettem volna ha valaki szuszog mellettem. Másik oldalamra is úgy fordultam, hogy fenék csúcsosan fell, lábak mozdulatlanok és úgy próbáltam átbillenni. Remélem nincs itt kandi kamera. :)
Ma délután L jön értem a kutyával és megyünk Cascaisba, illetve elsétálunk a pokol szájáig. Alig várom azt is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése