Amikor az álom valóraválik

Tegnap öt tájban indultunk az álmom megvalósítására: egy helyben, parton megnézni a naplementét és a napfelkeltét. Persze földrajzból egyes, hiszen nemigen van olyan tengerpart ahol meg lehet a naplementét és a napfelkeltét is nézni, de sebaj.
Rögtön az eleje nagyon kalandosra sikeredett, mert a régi kikötőt lezárták, az új körül építkezések voltak (a Tejo túloldala volt a célpont), így gyorsított iramban, pont egy hegytetőről nézhettem meg ahogy a vízben eltünik a nap. Ha egy perccel késöbb érkezünk, lemaradok az elejéről. Fantasztikus volt és az megdöbbentő, hogy minden egyes nap ilyen gyönyörű lehet. Mindig van, akár ott vagyunk akár nem... és nem szoktunk ott lenni.
Rögtön ezután a nagy izgalmaknak hála ránk tört az éhség. Bementünk egy erdőbe, ahol volt piknik asztal és két pad és a vaksötétben megvacsoráztunk (volt azért három teamécsesünk). Mindenki megjegyzett három dolgot, hogy hol van az asztalon, így egész jól sikerült a tájékozódás. Mivel mindenki egynél többféle kaját rakott a tányérra, ezért meglepetés volt mi is a következő falat. Amíg a tényleg sötétben ültünk, hogy visszaszilárduljanak a gyertyák, rájöttünk milyen jól lehet látni a sötétben, gyönyörűek voltak a fák is.
Ezután vissza a civilizációba egy kávézó erejéig, majd a tengerpartra mentünk és letáboroztunk. Fülsüketítő volt a tenger, de úgy döntöttünk alszunk néhány órát pokrócokkal és hálózsákkal felfegyverkezve. Gyönyörű volt az a nagyon mély sötétség, a hullámok moraja, az egymás közelsége, a homok illata a csillagok az égen, és még az sem vette el a kedvünket, hogy többször riadtunk fel arra, hogy nagyon fázunk. A nagy pára miatt mindegyik pokróc, hálózsák, ruha, haj nedves lett. Reggel megvártuk a napfelkeltét és megérte... még akkor is ha csak fél 11-re sikerült annyira felmelegednem, hogy le merjem venni a farmerdzsekit. Csodás éjszaka volt, úgy egészében, semmit nem változtatnék rajta. Most elvágtatunk a kedvenc tengerpartomra és melegszünk tovább a napon és talán alszunk is majd egy kicsit. Este búcsú káve a nagycsapattal és holnap repülés haza.
Hát így valósulnak meg az álmok... :)

Bye bye bizsuk

Néhány szett ott maradt a boltban. Remélem megtalálja majd őket a leendő gazdájuk és hamarosan sokan, nagyon sokan csatlakozhatnak hozzájuk. :)

Ma este varázslat, mejd mesélek.

H-nak

Tizenhárom éve nem vagy itt közöttünk, de ott vagy a mindennapjainkban. Ma sem telik el úgy hét, hogy ne gondolnék Rád. Tudom, hogy ott vagy minden segítő fenti lépésben és féltő vigyázásban amit annyiszor köszönhettem már Neked, Nektek. Ma amikor a buszról leszálltam Hozzád, tisztán láttam alakod hátulról elmenni. Ma elöször állhattam a sírodnál és ahogy a fényképedet néztem még mindig arra várok, hogy valaki szóljon tévedés volt és előgyere valamelyik bokorból és nevessünk megkönnyebbülve, hogy csak egy nagyon hülye vicc volt az egész. Nem győztem anyukád szemében, mozdulataidban Téged keresni, kihúzni minél több gyermekkori történetet, megnézni hova jártál iskolába, könyvtárba, hogy egy kicsit Veled lehessek, fogni a kezét, hogy szinte Hozzád érhessek. Olyan nagyon hiányzol.

Az odaadottságról

J sokat beszélt nekünk az odaadottságról, de el kellett ide jönnöm, hogy teljesen megértsem. Megtapasztalhattam mind a szélsőségesen jó és rossz oldalát is.
Azt hiszem a mai ember (én) egyre kevésbé tud odaadott lenni. Ha tévét néz, nem adja magát oda a műsornak, hanem közben telefonál, szöszöl és bekészíti a másnapi ebédet. Egy-egy baráti meghíváskor sem tudjuk odaadni magunkat teljesen. Aggódunk mit szól a vendég a lakáshoz, imádkozunk, hogy ne vegye észre azt a régi foltot a falon, aggódunk, hogy nem érzi jól magát vagy figyelmetlenek leszünk és elfelejtjük valamivel megkívánni. Éppen csak magunkat nem tudjuk odaadni az örömnek, hogy együtt lehetünk, hanem belegabalyodunk félelemeinkbe. Egy kapcsolatban sem tudunk önfeledten odaadóak lenni és nem igenis eszünkbe jut, hogy kinek mikor kéne telefonálni, hogyan kéne viszonozni egy gesztust vagy lereagálni egy eseményt... éppen csak nem tudjuk megélni a szerethetek, örülök, hogy szeretsz érzését, mert már eleve azon rettegünk, mi van ha mégsem, ha nem örökké, vagy ha urambocsá kiderült, hogy de mi mennyire.
Most nem is igazán tudom mi a különbség lényegében az odaadottság és az önfeledtség között. Azt a fantasztikus érzést viszont ismerem, hogy nincs az a hasfájás ami tudatosodna bennem tanításkor és nincs az az ölelés ami közben eszembe jutna, hogy mit kell venni holnap a közértben. Vajon hogy kell éppen csak ott lenni, ahol van az ember és ezt állandósítani?

Három napi összefoglaló

Szombat délelött nagy pakolászás volt, majd találkoztunk ZP-vel, A-val és Z-vel. Miután kibeszélgettük magunkat a srácokkal elindultunk Caldas da Rainhaba. Sikerült az utolsó percben elcsípni a buszt, igaz S mindent megtett azért, hogy ne sikerüljön, mert már nem volt kedve nekivágni. A vásár remekül sikerült, lehet szakmát kéne váltanom :D
Vasárnap az Alcobacai kolostort néztük meg, aminek a konyhája fantasztikus. Úgy építették, hogy egszerre nyolc ökröt lehet benne nyárson megsütni és az egyik részen átfolyik a folyó, így vizet sem kellett hordaniuk és a mosogatás is megvolt percek alatt. A kolostor nagy nevezetessége, hogy itt fekszik a portugál Rómeo és Júlia. Síyrhelyeik nem egymás mellett vannak lhelyezve a régi szokás szerint, hanem a templom két mellékhajójának két végén, hogy feltámadáskor egymást tekintsék meg elöször. Maga a story több mint morbid. D. Pedro peleszeretett a Castro család Inés nevű leányába és született is egy csomó gyerekük. Politikai okokból D. Pedro apucija megölette D. Inést, hiszen trón erősítés és a spanyolországi ügyletek miatt senki nem akarta Inést királynőnek. Évekkel D. Inés halála után D. Pedro kiásatta a holttestet, felöltöztette esküvői ruhába, összeesküdtek és mindenkit kötelezett arra akik részt vettek a gyilkosságban, hogy csókolják meg az ara kezét, majd kitépette a szívüket, ahogy ők tették az ő szívével.
Délután Obidost vettük célba, ami az egyik legkedvesebb városom. Két pici főutcából álló középkori várost fog közre a városfal és minden csupa virág. A csatangolást egy-egy meggylikörrel zártuk, amit csokipohárban szolgáltak fel és a hely egyik nevezetessége. Isteni.
Vasárnap Penichebe mentünk találkozni H anyukájával és elmenni H-hoz a temetőbe.
Este piknik a Jeromos kolostor elött a fűben már Lisszabonban, Meki kajával. Most itteni idő szerint fél kettő és örzöm a mosógépet, különben holnap nincs mit felvennem. :) HHázigazdám már hortyog.
Holnap úgy tünik egy tizenéves álmom valósul meg... teljesen hihetetlen.

Senki sem éhezett

Tegnap délelött a piacon megvettem a répát, a krumplit, a hagymát, majd a bevásárlóközpontban a húst. Valahogy nincs általában bizodalmam a húshoz piacokon. Ébéd után volt még néhány óránk, így nekivágtunk a nagyvilágnak és sétáltunk egy nagyot a 40 fokban a bvelvárosban, most is volt amolyan, éppen zuhany alól kibujt hatás. Nem tudom miért, de vannak részei a városnak, amik nem különösen szépek, de emlékek miatt nagyon kötődöm hozzájuk. Útba ejtettem olyan helyeket, mint a múzeum, ahol először kaptam pénzt tolmácsolásért életemben, vagy a park ahol az egyik barátommal töltöttem egy egész délutánt beszélgetve.
Este megfőztem a gulyást, két segítségem volt a konyhában, így csak a hússal kellett megbírkoznom és a hagymával, a répára is jutott valaki, meg a krumplira is. Tizennégyen voltunk de kb 30 főre sikerült a leves, így hiába szedett mindenki legalább kétszer, még maradt elég ahhoz, hogy ma sem kell senkinek főzni, mindenki vihetett haza egy ebédnyire egy-egy adagot, illetve kostolót az egyik lány a szüleinek és a testvérének. :)
Ma este indulás Caldasba, de ezúttal többedmagunkal, lent összesen 5-en leszünk, este a szokásos vásár 21:00-00:00 és holnap felfedezzük újra Obidost és Alcobacat. :)

Hála

a barátaimnak akikkel megint fantasztikus estét oszthattam meg. Hatra találkozó volt az ír kocsmában 1-2 órára, ott ért a vacsorameghívás mindannyiunknak, most negyed kettő és sikerült hazaérni. Még szerencse, hogy elötte délelött megcsináltam a csipetkét. Mostanra a 10 főből 14 és fél fő lett a gulyáspartyra. Remélem nem most fogom először elszúrni, hanem igazi 10 ujj megnyalogató lesz. A nap többi része shoppingolással telt, nincs okom panaszra. Bárcsak hazavihetném a bandát a bőröndömbe, itt hagynám az összes shoppingoltat szívesen.

Büszkeség

"Jobb elveszíteni a büszkeségedet azzal szemben akit szeretsz, mint elveszíteni azt, akit szeretsz, büszkeségből."

(A büszkeség nem egyenlő az önbecsüléssel!)

Vannak helyek

ahol az ember valahogy sűrübben ő maga, tisztább és olyan mintha már majdnem megértené. Érzi, hogy van több, de kicsi ahhoz, hogy megfogalmazza, és végérvényessen megragadja, azaz nem elég hozzá, hogy tudja is, ne csak érezze. Aztán jön valami nagyon evilásgi és hétköznapi és az egészről meg is feledkezik mint káprázatról, és marad ugyanaz a bukdácsoló, olykor sötétben tapogatózó kis figura. Még szerencse, hogy azért olyan kis értehetetlen "mintha" emlékfoszlányok meg-megtalálják az utat a tudatalattiból a tudatosba. :)

Izgalmas nap, csendes befejezéssel

Elmesélem hogy zajlik Portugáliában az indulás. Előző este megbeszéltük ZP-vel, hogy 9, legkésöbb 9:15-re itt van értünk. 9:10-kor telefonált, hogy 10 percet késik, így érkezett 10 elött pár perccel. El is indultunk Paco d'Arcosba Z-ért, de ott megálltunk egy kávézóban kávézni, így dél után pár perccel érkeztünk a Kapucinus kolostorba. :) Ahelyett, hogy bementünk volna, az elötte lévő asztalra lepakolt a csapat ebédelni. Én nagy izgatottságomban addig az ajtót fényképezgettem, majd megadtam magam és jól laktam. A Kapucinus kolostor még mindig fantasztikus élmény, de sajnos új rendelet szerint nem lehet bent fotózni. A háta mögött remek ötletünk támadt és nekivágtunk még néhány eldugottabb kis kápolnát felfedezni. Ez 40 fokban hegymászást jelentett. :) Úgy fejeztük be a túrát, mint akik zuhany alól lépkedtek ki.
Ezután Peninha csúcs kövekezett, de itt csak az utolsó 300 métert kellett megmászni, igaz az is elég volt pont. Majd irány Sintra, travesseiros süti beszerzése és Monserrat következett. Itt még nem voltam soha. A világ ezer pontjából hoztak ide fákat az ősparkba, az 1500-as évektől. Van itt nicaraguai fa, ausztrál gumifa vagy Fidji szigetekről származó fa is. Itt ültettek először gyepet egész Portugáliában. A hatalmas terület része egy igazi csipkepalota, ahol szintén nem lehetett fényképezni és ezt nagyon sajnálom, mert ilyet még nem láttam. Nagyon kis része van restaurálva, de az maga a csoda... olyannyira, hogy elvesztettük egymást, így egyedül indultam tovább egy kolostor romjához. Igazi ajándák volt a többszáz éves fákkal övezve sétálni egy kicsit, majd felfedezni a kolostor romokat. Itt értek utol a többiek (mobiltelefonos segítséggel) és megettük itt a sütiket és a maradék szendvicseket. Hihetetlen békesség, csend és tisztelet a sok bölcs fa iránt ölelt minket magához. Ekkor hangzott fel az első sziréna, majd utána sorban a többi, az égen hatalmas vizes tartályokat szállító helikopterek jelentek meg. Messziről látszott is a vastag, fehér füst. Mi tovább sétáltunk, de hirtelen erős hányinger vett elő és szabályosan rázott a hideg, hogy ki kéne mennünk az autóhoz. Nem szóltam semmit. Éppen az egyik elagázásnál ránk szóltak, hogy azonnal kiürítik a parkot, mert a tűz már a parkoló mögött van. Mi nem fértünk el a parkolóban, mögötte volt az autó, így fáradtság ide vagy oda, szedtük a lábunkat. Közben igen erősen gondoltam segítséget kérve J csoportjára és gondolatban küldtem anyunak megnyugtatást, hogy az ijedtségem, csak ijedtség. Soha nem éreztem hogy a hideg folyamatosan így tudjon fel-alá futkosni a hátamon folymatosan. S nem fogta fel a helyzet komolyságát, így lemaradt még beszélgetni, pisilni, így ZP-vel megegyeztünk, hogy mi megpróbáljuk elhozni az autót, Z pedig megvárja S-t. Mikor odaértünk az emelkedőre rémisztő volt a látvány: rengeteg tűzoltó, katonai autó, hatalmas rendőr és tüzoltó embertömeg azelött csak, ahol az autónak kellett volna lennie. Nyugi, egyben volt, a tűz nem sokkal elötte megállt (pár száz méterre). Mivel mindkét utat lezárták, az ősparkon keresztül engedtek ki minket, de már akorra nem volt tűz. Hát jó kis riadalom volt... Megköszöntem a segítséget.
Még elmentünk Cabo da Rocara, a kontinens legnyugatibb pontjára (ez a hely is egy örök szerelem marad) és egy kávézóba, ami Don Quijote malmával kezdődik és nagyon hangulatos hely. Este vacsi Z-éknél. Most meg mosok, mert elfogyott a fehérneműm... pedig csak majdnem tojtam be délután. :)

Jaj hol a túracipő

Az a jó mikroklimában, hogy hiába nézek ki az ablakon fogalmam sincs, hogy esőbe, fagyba vagy melegbe megyünk, de hát kell egy kis izgalom. Zuhany, reggeli, szendvics gyártás és hamarosan jön ZP értünk kocsival. Igazi kényeztetés. Közben meglett a pénteki gulyás parti résztvevőinek száma: kereken 10 fő. :) Csütörtökön neki kéne állni a csipetkéknek, majd kiderül mi lesz.

Megbillent

Ma délelött szandált néztünk (sikertelnül) S anyukájának, nagy ebéd, aztán torna, majd kivittük az állomásra S mamiját és sétáltunk a belvárosban (vettem három könyvet) és haza vacsi. Ma bomlott meg az egyensúlly. Nem az van, hogy hiányzik a családom és élvezem, hogy itt vagyok, hanem hiányzik a családom és pont. Nagyon örülök a holnapi napnak és a kirándulásnak, a közös együttes hülyéskjedésnek, nevetésnek, jókedvnek, de ma elkezdtem várakozóan visszafele számlálni. Olyan mintha halványodnának az itteni színek. Nem azért mert kevésbé különleges itt lenni, hanem mert a lelki szemem már otthon van.

Családi hétfő és kedd

Mindenki túlélte a gombapörköltömet. S utána lefektette a mamáját, mert hajnalban kelt, én addig a nappaliban leültem a kanapéra, hogy elmenjünk egyet sétálni... és úgy maradtam, aludtam vag két órát. Utána családlátogattunk, vásároltunk és elkezdtem recepteket leírni. Jelentem, nem felejtettem el, hogy van akinek hagymatortát ígértem. :)
Holnap megint nagy túra lesz: Pena palota, Moserrat, Kapucinus kolostor és Cabo da Roca: a kontinens legnyugatibb pontja. :) Imádok kirándulni, nem is értem otthon miért nem megyek többet...

Mama projekt

Megérkezett S anyukája és nagyon rossz sorsunk lett hirtelen: friss füge, házi sajt, mézédes szöllő, hazai padlizsán, cukkini, paradicsom, paprika, házi paradicsom lekvár és házi süti került elő a táskákból. :)
Délután családlátogatunk, a kettő között meg nem tudom. :D
Azért a mamiból a hazai a legjobb és lássuk be, apa paradicsománál sincs édesebb.
A friss fügéből gyorsan betermeltem hármat, merő jótettként, nehogy megromoljanak. :))

Eljenek a mamcik

Tegnap egesz nap gyakorlatilag gyongyoztem, elkeszitettem harom igen idoigenyes darabot a boltba szanva meg egy kevesbe idoigenyeset. :) Vettunk hatizsakor es ettem kacsas rizst, ami az egyik itteni isteni specialitas, de ritkan lehet kapni. :)
Este piac volt es eleve rosszul kezdodott, eladopultok sehol, majd nagy hiszti a szervezoktol, hogy nekik senki sem szolt. Aztan lett pult, igy kesve ugyan, de ki tudtunk pakolni. Nem is tudom, hogy a hatalmas szel (repulo fulbevalok, kisebb ekszerek) vagy a nyirkos hideg para volt a nagyobb ellensegunk, de mindenesetre a vegere kezdtem azt erezni, hogy a hideg soha tobbet nem fog kijonni a borom alol. Jelentem, ugyan 11-kor keltunk, de kijott. :) Eladas szempontjabol ujabb rekord, lassan megkeresem az egy havi otthoni adomat. :D
Hazafele S vezetett, a mazlista, mert ettol a pszichikai megterhelestol azonnal kimelegedett. Irigykedtem is. :D
A mamik igen csodas lenyek. Az ember nem erti nyaralas alatt miert szedetnek 1000 mg-os C vitamint aztan egy helyben allok nyirkos, paras szelviharban orakat es masnap semmi bajom. :D Vajon ezeket mama suliban tanitjak?
Az apak meg nagyon rafinaltak, az enyem peldaul tegnap azt uzente alig varja, hogy susson nekem palacsintat... azonnal el is halvanyult a vandoreletmod kepe a fejemben. :) Gyereknek lenni jo... nagyon!

LGT: Nem adom fel....

A piac 21:00-24:00 tartott. Majd egy oraig pakoltam ki es meg 23:30-kor egy fillert nem kerestem... aztan ket euroval megdontottem az eddigi itteni rekordot. :) Holnap delelott ekszer keszites egy lisszaboni exkluziv boltnak, aztan jonnek A-ek es remenyeim szerint elmegyunk Obidosba. :) Ma talalkoztam egy hazasparral a piacon, akik eppen egy hete jottek haza Budapestrol.
Ja es egesz este Fado koncert volt: az egyik a ket portugal dolog kozul amit nem tudok megszeretni, a masik egy edesseg aminek a neve tevenya'l. Meg se kostoltam. :D Ja meg a csigat sem ettem meg es a sozott tokehal hatarozottan nem finom. Es matekbol sem voltam soha jo, ez nem is ket dolog. Azert eljatszottam a gondolattal milyen stresszmentes lenne ez a vasaros eletmod... Telen munka, nyaron jarnam a falvakat. Tuti nem oszulnek tovabb es a lelkemnek is jot tenne, hogy nem kellene tobbet ormestert jatszanom. :)

Programcsere

Nem tudom miért van az, hogy az ember elöbb tesz meg bizonyos dolgokat, programoz kitartóbban másoknak, mint saját magának.
Az ötlet nem az enyém, de nagyon örülök, hogy részese lehetek. Az Internet bonyodalmainak és a véletlennek hála, egy nagyon kedves ismeretlennel váltottam egy pár sort az AK egy nem rég indult oldalán és felajánlotta programozzunk napi 2 x 5-8 percet egymásnak egy hónapon keresztül. Ma programot cseréltünk és indulhat a buli. Valahogy nagyon jó és viháncolós érzés. :)

(Képfelirat nem angolosoknak: A csodák szép gondolatokból és pozitív érzelmekből készülnek.)

Megvagyonosodásom története

... avagy ma és holnap éjjel újra kézműves piac. Kéretik szurkolni. :))
Ebéd után indulunk Caldas da Rainhaba és vasárnap jövünk vissza valamikor.

Sintra - Quinta da Regaleira

Igazi meseország felnőtteknek.
Mikor megérkeztünk elég ijesztő volt. Lisszabonban kék éggel indulunk a vonattal, és egyre közteledtünk a fekete felhő alá: Sintrába.
Akkora nagy volt a köd, hogy mire felértünk a Quinta da Regaleirahoz, minden ruha nyirkos volt rajtunk. Visszamagyarosodtam. Nagyon nem vettem jó néven az egy óra késést a többiektől, de eszembe jutott megéri-e rosszul kezdeni egy amúgy szépnek igérkező napot, és rossz hangulatban kezdeni a sétát. Sikerült felvidítani magam.
A Quinta da Regaleira hatalmas misztikus hely, tele titkos átjárókkal, ajtóként elmozduló falakkal, vak sötét földalatti alagutakkal és földalatti tavakkal. Nagyon izgalmas kirándulás, ahol folyamatosan ébren kell lenni, vagy lemaradsz a kaland feléről. A sétát a főházban kezdtük, ahol a Vadászterem meseszép dekorációján túl a könyvtárterem tetszett. Egy nagyon szűk csigalépcsőn lehet oda feljutni és alig van megvilágítva. A hatása olyan, hogy a szoba padlója úszik a levegőben és csak a két ajtónál van rögzítve. Minden ember megtorpan az ajtóban, hogy vajon erre rá lehet-e lépni.
Nekem nagyon nem stimmelt az egész, így felfedeztem, hogy a fal mentén kb 20 centivel lejjebb tükör van körbe-körbe, így adódott a lebegő hatás, mintha a könyvek folytatódnának alattunk is.
A következő a minitemplom volt, aminek minden szegletében más-más vallás szimbólumát lehetett felfedezni. Ezután jöttek a teljesen vaksötét alagutak, amik alján víz csordogált és a falak is tiszta nedvesek voltak. Ezért jó, ha az ember helyiekkel van: ismerték a dörgést, hoztak elemlámpát. :D
A földalatti labirintus után ebédeltünk, majd a Beavatási Verembe mentünk, ami csigalépcsőn visz le a föld alá 27 méter mélyen, 9 emeleten keresztül, Dante Isteni Színjáték 9 poklára utalva.
A közelben van a "rossz beavatás" verem is, avagy a "Befejezetlen verem", azoknak akik nem valódi bevatást kapnak. A 9 emelet második emeletén van a titkos ajtó, ami még kivezet a felszínre. Egy hatalmas kőtömb, ami elfordul ha megnyomja valaki. A legalján újabb alagút rendszer van, amelyikből az egyik egy csodás kis tóhoz vezet, függőhíddal és pici kövecskékkel a tón keresztül, amiken lépkedve kell kijutni. Az első reakcióm az volt: én itt át nem megyek, mire jött a válasz: itt még soha nem esett bele senki. Rögtön mondtam volna, hogy eddig, de eszembe jutott J. tanítása a pallóval és elszégyeltem magam. Simán átlépkedtem, egyáltalán nem volt nehéz, csak ameddig bele nem fogtam tűnt számomra lehetetlennek. Naná, hogy morfondíroztam ennek a jelképrendszerén és igyekeztem ezt jól megjegyezni... kb ekkor hallottam, hogy PLACCCS és valaki beleesett a tóba. Pont a hídon álltam, amikor utolért ZP minket. Végre láthattam, megölelgethettem és összepuszilgathattam őt is, azóta vágytam rá amióta betettem Portugáliába a lábam. :)
Innen kettéváltunk: a fáradtabbja kávézóba ment, mi még felmentünk a hegy legtetejére, majd az Istenek sétányára, illetve elötte még jónéhány barlangba. Csodás nap volt. Hazafelé még egy jutalom melegszendvics és pihi itthon. :)

Gyerek módra

Holnap nagy kirándulás lesz Sintraba, a szimbólumok palotájába, már nagyon várjuk. Ma egész nap gyakorlatilag arra készültünk: lesz spenótos torta, zöldséges rízs, rákos süti falatok, kókuszos golyó. :) Éhezni nem fogunk.

Ma egy kicsit ücsörögtünk a parkban és elnéztem a gyerekeket. Az egyik kisfiúnak volt egy lasztija és odaszaladt a másik: Focizunk? -Aha. Volt a válasz és már ment is a viháncolás. Kicsit irigykedtem. Mennyire egyszerübb lenne az élet, ha mint a gyerekek oda lehetne menni valakihez: Beszélgetünk? Megiszunk egy teát? És vagy igen vagy nem. Nem lenne rögtön gyanakvás mit is akar a másik, mi a hátsó szándék, vajon fel akar-e szedni vagy kirabolni... stb. Tudom, naív és lehetetlen megvalósítani, de azért jó lenne. Kommunikálni is jobb lenne így: Hülye vagy, mert nem adtad oda a cerkát, pedig kértem. Nem nyelnénk a dühöt, csalódottságot, rögtön megmondanánk mit is akarunk nem azon mennénk el egymás mellett, hogy milyen választ vár a másik, mert így mindenki (többnyire sikertelenül) csak próbál rájönni mi is lenne jó mindannyiunknak... és összeszorított szájjal dühöngünk, hogy de hát miért nem olvasta ki a csillagok állásából hogy nekünk hogy jó.
Asszem ez a naív demagógia... de azért jó lenne.